A kölyökkutya fejlődési szakaszai

Kölyökkutya fejlődési szakaszai

Ahogyan az emberi gyermekek, úgy a kutyakölykök is egy jól meghatározható fejlődési szakaszon mennek keresztül a születést követően. Ez alatt az idő alatt az ebek megismerik a környezetüket, illetve megtanulják azt, hogy hogyan működik az őket körülvevő világ.

Gazdiként hatalmas befolyással bírsz kedvencedre ezekben a fejlődési szakaszokban. Rajtad keresztül fogja ugyanis megtanulni, hogy mi a jó és rossz viselkedés. Végső soron ezekben a fázisokban a te kezedben van négylábúd leendő személyisége, képességei és viselkedése.

1; A születéstől az első három hétig

Egy újszülött kiskutya első fázisa. Ebben a szakaszban nyílik ki a szem és kezd érzékennyé válni a fül. A csöppség reagálni kezd a környezetéből érkező vizuális élményekre és zajokra. Az első héten az apró négylábú a nap 90 százalékát átalussza, 10 százalékát pedig táplálkozással tölti.

A kölyök ebben a fázisban rövid felfedező sétákra indul. Ha anyjával és testvéreivel együtt van, akkor önálló entitásként kezd tekinteni rájuk.

2; A negyedik hét

Ez a rövid időszak – mely mindössze egyetlen hét – az egyik legfontosabb. Eddigre már érzékszervei megfelelően működnek, a kutyus megfelelően reagál a környezetére. Felismeri a családtagokat, elkülöníti egymástól a kutyákat és embereket. Lényegében ez alatt a röpke hét alatt tanul meg kutyaként viselkedni.

3; A hetedik hétig

Ezt az időszakot társadalmi fázisnak is nevezzük. A kölyök elsajátítja a lábak és fogak, mint kommunikációs eszközök használatát. Ez az időszak megfelelő a szilárd táplálékra történő átállásra. Ha a kiskutya még mindig az anyjával van, akkor itt az ideje a szeparáció elkezdésének. Rövid, 5-10 perces időközökre különítsd el a kölyköt a szülőtől.

Ebben az életszakaszban még ne kezdd büntetni a rossz viselkedést, mert a kis négylábú még nem tudja összekapcsolni a cselekedeteit a következményekkel.

4; A nyolcadik héttől az első három hónapig

A kutya életének ezen fázisában rögzülnek az addig tanultak. A bél és húgyhólyag sokkal inkább az állat irányítása alá kerül. Nagyjából már végigalussza az éjszakákat. Ez a szakasz tökéletes lehet arra, hogy elkezd trenírozni a jövevényt. Persze bonyolult parancsokat még nem fog elsajátítani, de a gyere ide és ül vezényszavak megtanulása különösebb gondot már nem fog okozni.

5; A negyedik hónapig

Túl vagyunk a kutya életének első negyedévén. Ezt a korszakot a szakértők – az emberi gyermeknél is megfigyelhető – lázadás korszakának nevezik. A kölyök időről-időre látványosan nem hallgat a nevére, nem teljesíti a már korábban elsajátított vezényszavakat.

Ne légy túl szigorú ebben a fázisban! A nem kívánt viselkedést csak határozott szemkontaktussal és emelkedettebb hanghordozással illesd. Bőven elegek a rossz kutya, a nem és a nincs harapás kifejezések hangosabb használata.

6; A kutya féléves koráig

Ez az életszakasz a lázadás kiterjesztése. Kedvenced itt még nagyobb függetlenséget és akaratosságot fog tanúsítani. Készülj fel a fogzás korszakára: ebben a fázisban kiskutyád mindent szét fog rágni, ami csak eléje kerül. Folytasd a vezényszavak tanítását és kezdd el a pórázhoz szoktatást. Figyelem! Ebben a korban a séták alkalmával még ne engedd el a pórázról az ebet. A túl sok új inger ugyanis megijesztheti az állatot és elszaladhat tőled.

7; A tizennyolcadik hónapig

A végső szakasz, mielőtt ebed kifejlett felnőtté válik. Annak ellenére, hogy kedvenced külső jegyei alapján már kész felnőtt, a tapasztalása még jócskán hiányos. Ez a korszak megfelelő arra, hogy növeld a szellemi és testi tréningek hatásfokát. Itt már bátran bemutathatod kedvencedet idegeneknek, más kutyáknak, illetve háziállatoknak is.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?


Hirdetés

Kutyafajták




Legfrissebbek


Csau Csau az aranyos szőrgombóc 343x228 - Csau Csau - az aranyos szőrgombóc

Csau Csau – az aranyos szőrgombóc

A csau-csau kutya története régmúlt időkre nyúlik vissza. Valamikor 1780 környékén vittek haza először az angol tengerészek egy ilyen állatot, ám akkor még állati eredete miatt is rengeteg találgatás folyt ...
Bővebben
Mitől félnek a kutyák 4 jellegzetes kutyafélelem és fóbia  343x228 - Mitől félnek a kutyák? 4 jellegzetes kutyafélelem és -fóbia

Mitől félnek a kutyák? 4 jellegzetes kutyafélelem és -fóbia

Nagyon sok kutyánál észlelhető, hogy valamitől fél. Ezeknek a félelmeknek és fóbiáknak számos kiváltó oka létezik a korai megfelelő szocializációs hiányosságaitól, a kellemetlen múltbéli tapasztalatokon át a genetikáig. Amikor a ...
Bővebben
kiskutya nevek listája 343x228 - Kiskutya nevek listája, hogy könnyebb legyen a névválasztás!

Kiskutya nevek listája, hogy könnyebb legyen a névválasztás!

A kiskutya nevek kiválasztása izgalmas feladat lehet azok számára, akik egy új jövevényt fogadtak a családba. Ha azt szeretnéd, hogy egy jól csengő nevet adj kiskutyádnak, amely megfelel a kutya ...
Bővebben
Marley Marley meg én 343x228 - A legkedveltebb kutyanevek filmekből, sorozatokból, rajzfilmekből

A legkedveltebb kutyanevek filmekből, sorozatokból, rajzfilmekből

A legjobb kutyanevek filmekből, rajzfilmekből és sorozatokból. Ha megszállottja vagy a mozifilmeknek és sorozatoknak, akkor az újdonsült kutyádnak vagy kölyökkutyádnak is egy olyan kutyanevet keresel, amelyet a képernyőkről ismert meg ...
Bővebben
Magyar agár a magyar kutyafajta története és jellemzői 343x228 - Magyar agár - a magyar kutyafajta története és jellemzői

Magyar agár – a magyar kutyafajta története és jellemzői

Az ásatások nyomán megtalált koponyacsontok arra engednek következtetni, hogy a magyar agár már a honfoglalás idején is egy létező kutyafaj volt. Az összes létező agárfajta közös őse azonban az egyiptomi ...
Bővebben