Az e-cigaretta veszélyei a kutyára

E-cigaretta, kutya

Az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) népszerű alternatívát jelent a dohányzó embereknek. A jelenleg uralkodó elméletek szerint – bár ebben némileg megoszlanak a vélemények – a „villany bagóban” lényegesen kevesebb mérgező anyag található mint a hagyományos, papírba sodort változataiban. Az e-cigaretta elterjedésével azonban rohamosan növekedni kezdett a háziállatok mérgezéses tüneteinek száma. Mi az összefüggés?

Mielőtt mélyebben elmerülnénk a témában, nem árt tisztázni, hogy pontosan mi is az az elektromos cigaretta. Nevéből is adódóan egy olyan eszköz, amely áramforrásról, jelen esetben akkumulátorról működik. Feladata, hogy a folyékony nikotint gőzzé, permetté alakítsa, amit a dohányos belélegezhet.

Mivel a hagyományos bagóval ellentétben itt nincs cigarettapapír ami eléghetne, így kátrány sem kerül a tüdőbe. Az e-cigarettát gyakran azzal a címszóval értékesítik, mely segít leszokni a dohányzásról, illetve segít csökkenteni az elszívott nikotin rudacskák számát. A legtöbb ilyen eszköz patronnal rendelkezik, amit folyékony nikotinnal lehet utántölteni.

Milyen veszélyeket rejt a kutyákra nézve?

Számos olyan esetről számoltak be a kutyatulajdonosok, mely során kedvencük megrágta, összeharapta az elöl felejtett dohánykelléket. Mi okozza a problémát? A patron összerágásával a folyékony nikotin felszívódhat a nyálkahártyán, bőrön keresztül, így a kutya toxikus veszélynek van kitéve. Továbbá az elrágott akkumulátor égési sérüléseket is okozhat.

Szakértők szerint a különböző ízeket és illatokat tartalmazó nikotinpatronok különösen veszélyesek lehetnek, ugyanis ezek jobban csalogatják az állatot. Noha a kíváncsibb kölykök hajlamosabbak a tárgyak összerágására, az állatorvosok véleménye szerint minden korú kutyára nézve veszélyt jelent az e-cigaretta.

A nikotinmérgezés jelei és kezelése

Függetlenül attól, hogy az állat szervezetében milyen formában került a nikotin (elektromos vagy hagyományos cigaretta, dohány, tapasz vagy rágó), a toxicitás jelei a következők:

  • Hányás
  • Hasmenés
  • Nyáladzás
  • Magas pulzusszám
  • Magas vérnyomás
  • Roham
  • Letargia
  • Izomgyengeség, izomrángás
  • Szélsőséges esetben halál

A nikotin roppant gyorsan felszívódik a véráramba, így a fent felsorolt jelek azonnal (külön-külön vagy csoportosan) jelentkezhetnek. A nikotinos rágógumi ráadásul xylitolt is tartalmazhat, amely önmagában is toxikus hatással bír a kutyára. A kezelőorvosnak így tudnia kell róla, hogy akár kettős mérgezés is történhetett.

Mi a teendő nikotinmérgezés esetén?

A legelső feladat: azonnal vedd el a nikotint tartalmazó tárgyat az ebtől, így megakadályozhatod, hogy még több mérgező anyag kerüljön a szervezetébe. Sürgősen állatorvosi segítségre lesz szükség, így hívd fel a rendelőt, hogy álljanak készen a fogadásra.

Nikotinmérgezést követően a folyamatos monitorozás elkerülhetetlen, továbbá intravénás folyadékpótlásra és gyógyszerezésre is sor fog kerülni. Utóbbi segíthet a szívfrekvencia és a vérnyomás helyreállításában, illetve az izomrángás és a sokk kezelésében.

Figyelem! A nikotint tartalmazó tárgyakat – függetlenül azok formájától – mindig tartsd távol a kutyától (és a gyerektől is). A lehető legjobb megoldás, ha az összes dohánykelléket zárható dobozban, szelencében tartod, ami rágásálló, nehezen nyitható.

Ha csak a gyanúja is felmerül annak, hogy kedvenced nikotinmérgezésben érintett, azonnal cselekedj! Ne feledd, hogy a higgadtság és a határozottság jelen esetben is életet menthet. Légy nyugodt, de összeszedett.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?


Hirdetés

Kutyafajták




Legfrissebbek


Instakutya sorozatunk bemutatja Tesla a nőstény ausztrál juhászkutya 343x228 - #Instakutya sorozatunk bemutatja: Tesla a sportos ausztrál juhászkutya

#Instakutya sorozatunk bemutatja: Tesla a sportos ausztrál juhászkutya

Ismerd meg Teslat – nőstény ausztrál juhászkutya – aki készen áll arra, hogy új személyi edződ legyen. Nem is olyan rég a sportos kutya bemutatta edzőtermi képességeit a @teslatheminiaussie Instagram ...
Bővebben
7 egyértelmű jele annak hogy kutyádnak azonnal egy állatorvosra van szüksége 343x228 - 6 egyértelmű jel, hogy kutyádnak azonnal egy állatorvosra van szüksége!

6 egyértelmű jel, hogy kutyádnak azonnal egy állatorvosra van szüksége!

Számos betegség tünete nem mindig egyértelmű jele annak, hogy a kutyával azonnal állatorvoshoz kellene fordulni. A kutyabetegség tüneteinek felismerése az egyik legnagyobb kihívás lehet a gazdik számára. Miért? A háziállatoknál ...
Bővebben
Mire számíthatsz az első 24 órában újdonsült kutyáddal 343x228 - Mire számíthatsz az első 24 órában újdonsült kutyáddal?

Mire számíthatsz az első 24 órában újdonsült kutyáddal?

Az újdonsült kiskutya-családtag első napja új otthonában hasonlóképpen zajlik, mint egy újszülött első 24 órája családja körében. A húzódzkodástól az összebújásig göröngyös lehet az út, hiszen meg kell ismerkedni egymással, ...
Bővebben
Amerikai pitbull terrier erős sokoldalú és imádja az embereket 343x228 - Amerikai pitbull terrier - erős, sokoldalú és imádja az embereket

Amerikai pitbull terrier – erős, sokoldalú és imádja az embereket

Az amerikai pitbull terrier ősének a középkori Anglia marháit terelő bulldogot tartják. Ezek a bulldogok a mostaniakkal ellentétben masszív, nagyobb méretű kutyák voltak, éppen ezért gyakran használták őket fel az ...
Bővebben
Miért kell hagynod hogy a kutyád szimatoljon séta közben 343x228 - Miért kell hagynod, hogy a kutyád szimatoljon séta közben?

Miért kell hagynod, hogy a kutyád szimatoljon séta közben?

A kutyák sétáltatás közben buzgó szaglászásba, szimatolásba kezdenek, hiszen az őket körülvevő környezetben remek ingercsomagot vélnek felfedezni, ami számtalan érdekes információt szolgáltat számukra. Ne csodálkozzunk, ugyanis négylábú kedvencünk nem kevesebb ...
Bővebben