Csau Csau – az aranyos szőrgombóc

Csau Csau az aranyos szőrgombóc - Csau Csau - az aranyos szőrgombóc

A csau-csau kutya története régmúlt időkre nyúlik vissza. Valamikor 1780 környékén vittek haza először az angol tengerészek egy ilyen állatot, ám akkor még állati eredete miatt is rengeteg találgatás folyt. 1877-ben érkezett el az az idő, amikor a Nemzetközi Kenneljegyzékbe bekerült a fajta, akkor még „kínai kutya” néven.

Idővel azonban fény derült rá, hogy Kínában sem ismerték a kutyafajtát, s állítólag a mongolok tartották egykoron harci kutyaként. Más vélemények szerint a csau csau húsát Kínában megették, s azt- miként neve is mutatja- egészen ízletesnek tartották.

Bundáját egykoron feldolgozták, karmait pedig eladták. Kontinensünkön a századfordulón jelent meg, először a londoni kutyakiállításon. Népszerűségét annak is köszönhette, hogy a Nobel-díjas tudós, Konrad Loranz Ember Kutya című könyvében elismerően nyilatkozik a kutyafajtáról, és hűséges, méltóságtelje, finom állatnak mutatja be. Mindez igaz is a csau-csaura, mely nyugodt, karakteres, és az akkoriban leírtak szerint valóban nagyon méltóságteljes állat.

A csau csau jellemzői - Csau Csau - az aranyos szőrgombóc

A csau csau jellemzői

Annak ellenére, hogy szeret egy helyben pihengetni, figyelme nem lankad, és nagyon kíváncsian áll a világ dolgaihoz, valamint az emberekhez. Gazdájához és a családhoz nagyon hűséges, de függetlenségét teljesen soha nem adja fel. Alapvetően igaz rá, hogy a szeretgetést, simogatást nem igényli, de tulajdonképpen ez is egyed-, és nevelésfüggő. Nem csak gazdájával jön ki jól, de a gyerkőcökkel is, így családosak számára kifejezetten ajánlott a csau csau. Míg a gyerekekkel barátkozó, addig más állatokkal elég nehezen jön ki.

Ha más kutyákkal találkozik, azok általában furcsán méregetik, és nem ritka az sem, hogy rátámadnak. Bár emberként nem érzékeljünk az állatok egyedi szagát, de a kutyák pontosan tudják, számukra mely fajták szagai irritálóak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a csau-csau talán éppen emiatt nem kedvelt kutyatársai körében. Ha tehát már van egy-két kutya a családban, akkor mindenképpen érdemes meggondolni, hogy következőként egy csau-csaura essen-e a választás.

Mivel esetében hosszú szőrű állatról van szó, így kétség sem férhet hozzá, hogy bizony odafigyelést igényel a bunda ápolása. Fontos, hogy már fiatalon hozzászoktassuk az átkeféléshez az állatot, így elkerülhetjük, hogy óriási gubancokkal kelljen szembesülni. Ha rövid szőrrel rendelkezik kedvencünk, akkor is fontos a bundaápolás, különösen a vedlési időszakban.

A csau csau jellemvonásai - Csau Csau - az aranyos szőrgombóc

A csau csau jellemvonásai

A csau csau jellemvonásai között szerepel a makacsság és az akaratosság, ezért tanítása némi akadályba ütközhet. Annak érdekében, hogy meg tudjunk tanítani számára alapvető dolgokat, tekintélyt parancsolóan, mégis kedvesen, és főleg nyugodtan kell hozzáállnunk. Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy ez a kutyafajta nem szívleli a hossza foglalkozásokat, ezért célszerű inkább csak rövid időtartamokra lekötni a figyelmét, ez sokkal célravezetőbbnek bizonyul, mint a folyamatos ismételgetés.

Bár nagyon nyugodt kutyafajta a csau csau, de azért mozgásra neki is szüksége van. Azt ne várjuk, hogy hosszas kilométereken fut majd velünk, de némi szaladgálás játékkal egybekötve még az ő napirendjébe is beiktatható. Nagyon szereti a szabad levegőt, ám nyáron nagy bundája miatt mindenképpen biztosítsunk számára árnyékos helyet.

A bátor és hűséges kutya mára teljesen elvesztette vad természetét, s ez a tenyésztéseknek is köszönhető. A csau csau főként az olyanok számára ajánlott, akik csendes társat keresnek egy kutya személyében, és nem feltétlen aktív szabadidős elfoglaltsághoz lelnének kutyabarátra. Ha el tudjuk fogadni a csau természetét, és biztosítani tudjuk a részéről igényelt kényelmet, gondoskodást, akkor ideális partnerre lelhetünk személyében.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?


Hirdetés

Kutyafajták




Legfrissebbek


Hogyan válassz hatékonyan állatorvost kutyád számára 343x228 - Hogyan válaszd ki a megfelelő állatorvost kutyád számára?

Hogyan válaszd ki a megfelelő állatorvost kutyád számára?

Mostanában a kutyád nem a megszokott módon viselkedik? Hirtelen súlycsökkenést, étvágytalanságot tapasztalsz nála, levertnek és kedvetlennek látod? Nem tudsz rájönni, hogy mi lehet vele a gond? Nem minden esetben a ...
Bővebben
Jack Russell Terrier az energikus szőrpamacs 343x228 - Jack Russell Terrier - az energikus szőrpamacs

Jack Russell Terrier – az energikus szőrpamacs

Az apró termettel és kíváncsi, okos szemekkel rendelkező Jack Russell Terrier számos reklámból visszapillantott már ránk. Nem másért van ez, mint kedves megjelenésének és bájosságának apropóján, amelyekért a reklámkészítők gyakran ...
Bővebben
Japán kutya nevek 130 jópofa kutyanév és jelentésük 343x228 - Japán kutya nevek - 130 jópofa kutyanév és jelentésük

Japán kutya nevek – 130 jópofa kutyanév és jelentésük

A japán kutyanevek valamiért gyönyörű hangzásúak az európai fülnek, egyediek és jelentésük is van, így kiváló választás lehet a kutyád számára. A Japánból származó kutyafajták többségének hegyes a füle és ...
Bővebben
Instakutya sorozatunk bemutatja Tesla a nőstény ausztrál juhászkutya 343x228 - #Instakutya sorozatunk bemutatja: Tesla a sportos ausztrál juhászkutya

#Instakutya sorozatunk bemutatja: Tesla a sportos ausztrál juhászkutya

Ismerd meg Teslat – nőstény ausztrál juhászkutya – aki készen áll arra, hogy új személyi edződ legyen. Nem is olyan rég a sportos kutya bemutatta edzőtermi képességeit a @teslatheminiaussie Instagram ...
Bővebben
7 egyértelmű jele annak hogy kutyádnak azonnal egy állatorvosra van szüksége 343x228 - 6 egyértelmű jel, hogy kutyádnak azonnal egy állatorvosra van szüksége!

6 egyértelmű jel, hogy kutyádnak azonnal egy állatorvosra van szüksége!

Számos betegség tünete nem mindig egyértelmű jele annak, hogy a kutyával azonnal állatorvoshoz kellene fordulni. A kutyabetegség tüneteinek felismerése az egyik legnagyobb kihívás lehet a gazdik számára. Miért? A háziállatoknál ...
Bővebben