Hogyan tanítsd meg a kutyádat az alap dolgokra?

Hogyan tanítsd meg a kutyádat az alapdolgokra 1 - Hogyan tanítsd meg a kutyádat az alap dolgokra?

Mindenki szereti, ha kedvence nem kakil be, nem húzza őt a pórázon, nem ugrik neki egyből az ételnek, amit még ki sem tettek elé.

Ezek az alapdolgok azonban nincsenek berögzítve a kutya alapvető ösztönei közé, meg kell rájuk tanítanunk őket. Szerencsére nem olyan nehéz a dolgunk, mint gondolnánk. Csak néhány tanácsot kell megfogadnunk, hogy sikerrel járjunk a kutyanevelés során.

Szobatisztaság kutyáknál

A legfontosabb természetesen az, hogy mindenhová odapiszkító kiskutyánkból egy felelősségteljes szobatiszta kutyust neveljünk. Ez kell legyen a legelső, amit megtanítunk neki. Ha már bevett szokás lesz nála, hogy kint végzi el az ilyen dolgokat, akkor jöhet a többi trükk.

A közhiedelemmel ellentétben nem elég, ha belenyomjuk az orrát az általa kitermelt ürülékbe, mert attól csak annyit fog tudni, hogy rosszat csinált. Az is fontos, hogy kezdetben megjutalmazzuk, ha jó helyre végzi a dolgát.

A jutalmazással is hasonló eredményeket érhetünk el, mint a fenyítéssel. Ezt mindenképpen érdemes megjegyeznünk. Ha ez már olajozottan működik, jöhet a többi!

Trükkök betanítása

Más trükkök betanításánál is hasonlóan kell eljárnunk. Ha a kutya azt látja, amit jól csinál, és nem csak azt, amit rosszul, sokkal engedelmesebb lesz, ráadásul szívesen fog engedelmeskedni, és nem félelemből.

Sok gazdi itt rontja el a dolgokat, és ezért lesz agresszív a kutyája. Nem félelmet kell bele táplálni, hanem az elégedettség érzését.

Ilyen módszerrel kell megtanítanunk őt a türelemre is. Fontos, hogy ne mindig az ő akarata érvényesüljön. Például ha ételt kap, akkor ne szökjön neki rögtön, várja meg türelmesen, amíg kiteszik elé az ételt és csak azután fogjon neki.

Persze, ez egy kiskutya esetében nem kis kihívás, viszont, ha sikerül, akkor soha többé nem lesz ilyen jellegű gondunk vele. Sétálásnál pedig nem szabad megengedni neki, hogy ő irányítson, tudnia kell, hogy ki a főnök.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?


Hirdetés

Kutyafajták




Legfrissebbek


Anatoliai juhaszkutya a higgadt es kiegyensulyozott kutyafajta 343x228 - Anatóliai juhászkutya - a higgadt és kiegyensúlyozott kutyafajta!

Anatóliai juhászkutya – a higgadt és kiegyensúlyozott kutyafajta!

Az anatóliai juhászkutya ősei minden bizonnyal az egykori Mezopotámia területén élő nagytestű vadászebek voltak. A pásztorkutya jelenlegi formájának kialakulása valamikor a XII. század kezdetére vezethető vissza, ekkor jött létre az ...
Bővebben
Hogyan válassz hatékonyan állatorvost kutyád számára 343x228 - Hogyan válaszd ki a megfelelő állatorvost kutyád számára?

Hogyan válaszd ki a megfelelő állatorvost kutyád számára?

Mostanában a kutyád nem a megszokott módon viselkedik? Hirtelen súlycsökkenést, étvágytalanságot tapasztalsz nála, levertnek és kedvetlennek látod? Nem tudsz rájönni, hogy mi lehet vele a gond? Nem minden esetben a ...
Bővebben
Jack Russell Terrier az energikus szőrpamacs 343x228 - Jack Russell Terrier - az energikus szőrpamacs

Jack Russell Terrier – az energikus szőrpamacs

Az apró termettel és kíváncsi, okos szemekkel rendelkező Jack Russell Terrier számos reklámból visszapillantott már ránk. Nem másért van ez, mint kedves megjelenésének és bájosságának apropóján, amelyekért a reklámkészítők gyakran ...
Bővebben
Japán kutya nevek 130 jópofa kutyanév és jelentésük 343x228 - Japán kutya nevek - 130 jópofa kutyanév és jelentésük

Japán kutya nevek – 130 jópofa kutyanév és jelentésük

A japán kutyanevek valamiért gyönyörű hangzásúak az európai fülnek, egyediek és jelentésük is van, így kiváló választás lehet a kutyád számára. A Japánból származó kutyafajták többségének hegyes a füle és ...
Bővebben
Instakutya sorozatunk bemutatja Tesla a nőstény ausztrál juhászkutya 343x228 - #Instakutya sorozatunk bemutatja: Tesla a sportos ausztrál juhászkutya

#Instakutya sorozatunk bemutatja: Tesla a sportos ausztrál juhászkutya

Ismerd meg Teslat – nőstény ausztrál juhászkutya – aki készen áll arra, hogy új személyi edződ legyen. Nem is olyan rég a sportos kutya bemutatta edzőtermi képességeit a @teslatheminiaussie Instagram ...
Bővebben